XIII. században, a tatárjárás után betelepített vallon telepesek az erdőket kiirtották (taille: vágás, irtás) és valószínűleg ebből alakult ki a település neve, amely névmagyarázataként fogható fel.

Az 1562-i tridenti zsinaton IV. Pius pápa eképpen emlékezett meg: "Summum Pontificem talia vina decent!", ami a szellemes latin szójáték szerint annyit tesz, hogy "Őszentségének ilyen (tállyai) bor dukál! "1631-ben Ferdinánd városi címet adott Tállyának, az  így kialakuló városfejlődés mellett, a századok folyamán lehetővé vált, hogy a település  részese lehetett  fontos társadalmi eseményeknek.

Az 1784-es országos népszámlálás eredményeképpen, Tállya Zemplén vármegye legnépesebb városa volt. Ebben az időben Tállya rendelkezett a legnagyobb szőlőtermő területtel, és a település kiváló borait számtalan költőt egyházi személyiséget is megihletett. A település életében meghatározó szerepet töltött be a Rákóczi család amely e helyet tekintette főhadiszállásának.Számos régi emlék látható a településen ami az akkori időket idézi.

Későbbi századokban is fontos szerepet töltött be Tállya a környező települések életében. Itt komponálta műveit Lavotta János a híres hegedűművész, akinek verbunkosait ma is számos helyen hallhat a műértő, és zeneszerető közönség.

1802-ben itt keresztelték meg Kossuth Lajost az első szabad magyar kormány egykori pénzügyminiszterét.

A település azonban mégis a szőlő és bortermelési hagyományaival vált ismertté.

Tállyához és a környező településekhez nagyvonalú volt a természet. A hegyoldalakat borító vulkanikus riolittufa döntően meghatározta a település környezetében az évszázadok során kialakult szőlőtermesztés hagyományát. A termőterület különlegességét a (riolit, szeolit, trachit, lösz), a napsütötte déli lejtők és az egyedi mikroklíma adja. Az egyedi mikroklíma amely a legkedvezőbb feltételeit teremtette meg a szőlő természetes cukortartalmának a kialakulásában, valamint kedvező hatást váltott ki az aszúsodás elindulásának, ami a borvidék és Tállya hírnevét is elvitték a nagyvilágba.

Az évszázadok alatt kinemesített hagyományos hegyaljai szőlőfajták mint a : furmint, hárslevelű, sárgamuskotály, zéta, és kövérszőlő, és a borok érlelésére szolgáló riolittufába vájt pincék mind, mind hozzájárultak ahhoz, hogy Tállya méltán viselhesse immár 2002-től az Unesco által neki adományozott Világörökségi címet.

Megközelítés:

Tállya minden szempontból jól megközelíthető helyen van. Budapest felől érkezve az M3-as autópályán, majd az M30 lehajtót elhagyva Szerencs irányban a 37-es számú főútvonalon. Szerencs városában a második körforgalomban jelzetten Tállya 10 km-re Észak-Keleti irányban található.

Tállya címere

A címer: csücskös talpú pajzs kék mezejében ezüstpáncélos Szent György ledöfi dárdájával a lábánál a hátán fekve lebegő arany sárkányt. Tállya hegyaljai mezővárosnak címeres hagyománya mintegy négy évszázados lehet, bár az idők viharában a régi dokumentumok nagyobb része megsemmisült. A 18-19. században a sárkányölő Szent György alakja még magyar ruhás, pörge kalapos paraszt-polgár, 1904-ben, amikor országosan először hivatalosan megállapították a települések nevét és pecsétjét, akkor a klasszikus középkori ábrázolásoknak megfelelően a sárkányt már egy páncélos vitéz döfi le. Az utóbbi az elmúlt csaknem kilenc évtizedben mint hivatalos ábrázolás, átment a köztudatba, s a klasszikus címertani hagyományoknak is jobban megfelel. A megújítás során csak a színek megválasztása tekintetében kellett kis módosításokra sort keríteni, mert a címertan szabályai szigorúan előírják a színek (kék, vörös, fekete, zöld) ill. az ún. fémek (arany és ezüst - megfelelőjük a sárga és a fehér is lehet) egymás melletti alkalmazását.