Szent Vencel
Kedves Vendégeink! Kedves Tállyai LakosokA „Szent Vencel közös szüreti napok, röviden S. Vencel” elnevezésű magyar-szlovák kisprojekt keretében egy kétnapos esemény 2025. szeptember 27-28-án kerül megrendezése Tállyán.
A rendezvény helyszínei: Promenád, Mailloth-kastély, Szent László Katolikus Templom
A részletes programterv itt érhető el: www.tallya.hu
A program tartalmas, minőségi szórakozást nyújt minden korosztály számára, emellett lehetőséget biztosít egymás kultúrájának jobb megismerésére, a hagyományok és az értékek ápolására. Az első napon főzőversenyen, sportprogramokon, kézműves foglalkozásokon, szüreti felvonuláson, hagyományőrző csoportok előadásán, élőzenei koncerteken vehetnek részt az érdeklődők, emellett nyitott képviselői kerekasztal beszélgetést is szervezünk. A program a második napon borszenteléssel, ünnepi szentmisével és szeretetfogadással zárul meghívottjaink számára.
Az esemény hozzájárul ahhoz is, hogy a két községi önkormányzat együttműködése szorosabbá váljon, amelyet ünnepélyes keretek között egy testvértelepülési megállapodásban rögzítenek.
Az eseményt az Interreg Magyarország-Szlovákia Program Kisprojekt Alapja támogatta.
A kisprojekt azonosítószáma: HUSK/SPF/2401/3.2/003
A projektben résztvevő partnerszervezetek:
• Tállya Községi Önkormányzat (Vezető Partner), Magyarország
• Obec Buzica (Projekt Partner), Szlovákia
Az ERFA támogatás összege: 26 430 EUR
A kisprojekt teljes költségvetése: 33 037,50 EUR
A projekt megvalósításának kezdő és záró dátuma: 2025.05.01.-2025.09.30.”
