2017. augusztus 17. csütörtök
Jácint, Arika
A Nap kel 05:48-kor,
nyugszik 20:01-kor.

Dísztárcsa lopás

Június 3-án a Szerencsi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály járőre szokásos ellenőrzését végezte Szerencs városban, amikor 23 óra után néhány perccel három személyre figyeltek fel, akik futva jöttek ki az egyik utcából. A három személy - meglátva a rendőrautót – visszafogta a tempót, de már nem tudták kikerülni a rendőri igazoltatást bármennyire is szerették volna.

Az ok, amiért nem szerettek volna találkozni a rendőrökkel az volt, hogy négy, személyautóra való dísztárcsa díszelgett egyikük hóna alatt.

Elszámoltatásuk során bevallották, hogy a szomszédos utcán álló Suzuki személygépkocsiról szakították le a dísztárcsákat, amik műanyag kábelkötözővel voltak az acél felnihez erősítve.

Miután az elkövetők megmutatták a helyszínt, a rendőrök értesítették a gépjármű tulajdonosát, akinek a 6000.- Forint kára azonnal megtérült.

A Szerencsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya gyorsított eljárásban fejezte be a büntetőeljárást, L. László, B. Károly és L. Krisztián taktaszadai lakosok szabadlábon várják a Szerencsi Városi Bíróság döntését.

Szerencsi Rendőrkapitányság
Casino Bonus at bet365 uk