2018. február 26. hétfő
Edina, Szvetlána
A Nap kel 06:34-kor,
nyugszik 17:32-kor.

Turizmus ajánló

  • Az egykor virágzó hegyaljai mezőváros nagyméretű katolikus temploma a tájban meghatározó építészeti elemként jelenik meg. A város felé közeledve, már nagy távolságból is érzékelhető jelentősége. A templom a környező területek beépítésétől kiemelkedően és azoktól eltérően fekszik, mintegy 0,228 ha területen. A Szent László tiszteletére épített templom alaprajzát vizsgálva, majd a templomot körüljárva rögtön szembe tűnik az, hogy nem a hagyományos értelembe vett tiszta alaprajzról van szó, hanem egy többszörösen átépített épületéről. Erre vall többek között a gótikus támpillérek eltérő rendje, a látható gótikus ablakkeretek a nyugati oldalfalon, a torony árnytalan volta, mely egykoron része lehetett a város védelmi rendszerének. A támpillérek ritmusa, darabszáma, távolsága az északkeleti oldalon nem egyezik a délnyugati oldalon fekvőkkel.

    Bővebben...
  • A kastély valaha a bárói család csinos és kényelmes lakóhelye volt.
    Építésének pontos ideje nem kellőképpen tisztázott.

    Bővebben...
  • A Helyi kádármester családjának hatalmas, 200 éves, három ágú pincéjében, a nemes penésszel borított falak, és a két sorban álló hordók hangulatos környezetet biztosítanak a meghitt borozgatáshoz.

    Bővebben...
  • A Fő térről érdemes a református templomot úgy megközelíteni, hogy közben megfigyelhessük a Bocskai utca építészetileg igen érdekes, szigetszerű beépítését, mely egyúttal a város egyik legromantikusabb részének is számít. A református templom a térségben kiemelkedve és kőfallal körülhatároltan, mintegy 0.35 hektár területen fekszik. A templomkertben idős, értékes növényállomány is található.

    Bővebben...
  • A rátkai gyökerekkel rendelkező Hausel Imre a MÁV- nál dolgozott: 1990-ben az állását elvesztve vágott bele a borászkodásba.
    Tóth Pál pincéjében 1994-től dolgozott.

    Bővebben...
  • A falu központjához közel található pincészet
    a látogatók számára szinte mindig nyitott.

    A pince fölött igényesen kialakított borkóstoló helyiségben
    maximum 80 fős csoportok céges találkozók és kisebb rendezvények
    lebonyolítására kínálunk lehetőséget.

    Bővebben...
  • Az ide látogatókat a falusi turizmus minden kényelmével bacchusvendeghaz3
    és romantikájával, a tokaji borok változatos ízével,
    tetszetős palackos kínálatával örvendeztetjük meg.
    A környék nyugalma igazi kikapcsolódásra ad lehetõséget.
    Községünk Európa Mértani Középpontjában fekszik
    Családias Vendégházunkban pihenni vágyó vendégeinknek
    hangulatos kert, szauna valamint grillterasz áll a rendelkezésére.

    Bővebben...

  • Aranynap vendégház A település centrumában elhelyezkedő vendégház a XIX.  században épült polgári házban van kialakítva.
    Stílusát tekintve késői szecesszió korát idézi, amely a mai kor követelményeinek megfelelően kialakítva fogadja a településre és a környéken kiránduló kedves vendégeket.

    Vendégházunkban 3db 3 ágyas szoba található, amelyekhez különálló fűrdőszoba is tartozik. A kedves vendégek pihenését tágas nappali, valamint pihenőszoba teszi komfortossá.

    Rendelkezésre áll továbbá egy jól felszerelt teakonyha is, amelyben a vendégeknek saját maguknak is lehetőségük van főzésre. Továbbá megoldott a vendégház akadálymentesítése is!

    Bővebben...
  • Az épület terveztetője 1761-ben Grassalkovich Antal a Magyar Építészeti kamara elnöke volt,
    aki jelentős tállyai szőlőbirtokkal rendelkezett. A tervező Franz Anton Hillebrant, korának egyik legnagyobb osztrák építésze,
    aki 1757-től a Magyar Királyi Kamara vezető építészeként irányította a magyarországi állami építkezéseket.
    A terveken, amely a Grassalkovich család hédervári levéltárában megtalálható, 1761. május 29.-i dátumot találunk.

    Bővebben...
  • homoky_pince4A Homoky Család Tállyán tősgyökeresnek számító borász család,
    1886-tól foglalkoznak szőlő-termesztéssel és borászattal.
    Jelenleg a 4. generációs Homoky András gazdálkodik 6 hektár szőlő területen.

    Bővebben...

Borosi Vendégház

Vendégházunk Tállya központjában, borosi_1
családias környezetben, udvarral,
parkolóval áll a kedves vendégek rendelkezésére
a hét minden napján.

A szálláshely 6 vendéget képes fogadni.
Jól felszerelt konyha, ebédlő, bárpult, 2 fürdőszoba,
infraszauna, kerti bogrács,
szalonnasütő és grillsütő áll vendégeink rendelkezésére.

A ház teljes területén ingyenes Wi-Fi zóna van.

A jól megközelíthető vendégház közelében pizzéria,
bolt, és pékség is található.borosi_4

Kapcsolat:

Telefon : 06-30-265-60-31
E-mail
: borosivendeghaz@gmail.com
Skype
: borosikiki
Twitter
https://twitter.com/BorosiVendeghaz
Facebook
http://www.facebook.com/pages/Borosi-Vend%C3%A9gh%C3%A1z/317849358281815

 

borosi_3

borosi_2

Tállyai kisfilmek

Időjárás

Impresszum

Tállya Községi Önkormányzat
hivatalos honlapja

Felelős kiadó:
Osika József polgármester

Cím:
3907 Tállya, Rákóczi út 34.
Telefon: +36 47 398-024
Fax: +36 47 398-024
E-mail: titkarsag@tallya.hu

Casino Bonus at bet365 uk