2017. szeptember 21. csütörtök
Máté, Mirella
A Nap kel 06:35-kor,
nyugszik 18:51-kor.

Tállyai "Nefelejcs" Népdalkör Egyesület

A "Nefelejcs"Népdalkör 2006 májusában alakult a népdalt szerető tállyai emberekből. Azóta hetente egy alkalommal rendszeres prób ákat tartunk. A népdalkör átlag életkora 49 év,  Létszámunk 12 fő, ebből 5 házaspár férj-feleség együtt dalol.
A népdalkör szakmai vezetője: Meczkóné Augusztin Katalin.
Az első fellépési lehetőséget júniusban a Hegyaljai Mesterek Népművészeti Egyesületének alkotóház avatásán kaptuk Tállyán. Ezután több falunapra is meghívtak bennünket.
Többek között Golopra, Taktaharkányra és a szlovákiai Gömörhorkára. Ezekre a fellépésekre szakmai vezetőnk új népdalcsokrokat tanított, amit hamar "magunkévá" tettünk.


Az ő szavaival élve: Könnyen tanuló alanyok vagyunk.
(Itt jegyezném meg, hogy mindannyian énekeltünk már több éven át egy másik népdalkörben)
A Gömörhorkai falunapon a "lányok" egységes új ruhába léptek fel, amit egy-két szponzorunk segítségével sikerült megvásárolni.
A gyönyörű kis szlovákiai faluba elkísért bennünket a B.-A.-Z. megyei Közművelődési és Idegenforgalmi Intézet munkatársa Bányiczki Lászlóné és az Észak-Magyarország egyik újságírója is (természetesen cikket is írt erről az eseményről).
Egy kis szünet után augusztus 05-én Tibolddarócon az Országos KOTA rendezésében Népzenei minősítésen szerepeltünk ahol a csoport Térségi Kiváló minősítést kapott.
Ezen minősítésen három szólistánk is eredményeket ért el. (Országos kiváló és térségi dicséretes).
Abaújszántón augusztus 20-i ünnepségen szerepeltünk legközelebb nem kis sikerrel.
Ezt követte Tokajban a Zempléni Településszövetség napja szeptemberben, ahol ismét színpadra léptünk.
Újabb meghívás határon túlra: a Királyhelmeci Népművészeti Fesztiválra, amit nagy örömmel el is fogadtunk.
Megtisztelő számunkra hogy részesei illetve szereplői lehettünk ennek a rendezvénynek is.
Szeretetteljes fogadtatásban és vendéglátásban volt részünk november 11-én a Taktaharkányi népdalkör fennállásának 30.
évfordulójának ünnepén. Az ünnepelteket egy-egy üveg palackozott borral ajándékoztuk meg, de került tállyai bor a vendégek asztalára is.

November 30-án a Gönci Általános Iskola jótékonysági bálján is előadtuk repertoárunkat. A vendégmarasztaló igazgató Úr vacsorával kedveskedett, és a mulatságra invitált bennünket, amit örömmel elfogadtunk.
A karácsony közeledtével meghívást kaptunk Mezőzombor falu karácsonyára. A műsor után a polgármester és a helyi népdalkör vendégszeretetét élveztük.
A 2006-os évet a Tállyai Katolikus templomban karácsonyi énekekkel zártuk. Így hát 8 hónapi működésünk ideje alatt 11 fellépéssel büszkélkedhetünk.
2007. évi céljaink és célkitűzéseink:
- Ez év január 23-án egyesületté alakultunk, Tállyai "NEFELEJCS"Népdalkőr Egyesület néven.
Alapító tagok:   Babar Andrásné
                      Dudovics Istvánné
                      Gribovszky Sándor
                      Gribovszky Sándorné
                      Lukács Sándor
                      Meczenzóf István
                      Meczenzóf Istvánné
                      Meczkóné Augusztin Katalin
                      Oláh Ferenc
                      Oláh Ferencné
                      Pál István
                      Pál Istvánné
Anyagi lehetőségeinkhez mérten szeretnénk minden meghívásnak eleget tenni.
- A község ünnepi rendezvényein részt venni.
- Határon túli kapcsolatokat kiépíteni, barátságokat kötni más népdalkörökkel.
- Ez úton már jó irányba haladunk, mivel a B.-A.-Z megyei Közművelődési és Idegenforgalmi Intézet jóvoltából január 11-12-én a Dialógusok rendezvényén képviseltük népdalkörünket Tiszaújvárosba.
 - A Tállyai "Nefelejcs" Népdalkör Egyesület 2007-ben a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének (KÓTA) a tagja.
Szeretnénk még több népdalt megtanulni és műsorra tűzni, mert a népdal mindenkié.
Aki pedig énekli, és műveli, önzetlenül teszi azt, szabadidejét és energiáját föláldozva, saját és mindannyiunk örömére.

Casino Bonus at bet365 uk